Tevékenység

A Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC) elsődleges feladata, hogy szervezett keretek közötti sportolási és versenyzési lehetőséget biztosítson a Miskolci Egyetem hallgatói, egykori hallgatói, oktatói és dolgozói részére; ugyanakkor szakosztályaink, edzéseink nyitottak az amatőr szinten sportolni vágyó városi lakosság felé is.

Az egyesület életében a 2012. év egy jelentős fordulat éve volt. A tisztújító Küldöttközgyűlést követően megváltozott összetételű Elnökség azonnal megkezdte munkáját mely többek között a szakosztályi belső struktúrák megerősítésével, működési lehetőségek kibővítésével járt. A folyó bajnokságokban ez még nem hozott látványos eredményeket, azonban a nyári időszakot követően a szintén átalakult, megerősödött szakosztályok már egy feszesebb gazdálkodási és adminisztratív feltételrendszerben folytatják tevékenységüket.

Jelenleg a következő szakosztályokat működtetjük: amerikai futball és cheerleader, asztalitenisz, kézilabda (férfi és női csapat), kosárlabda (férfi és női csapat), labdarúgás (férfi kispályás csapat), tájfutás, tenisz, tollaslabda, úszás és vízilabda.

A szakosztályi munkák mellett megszervezzük a hallhatók MEFOB-okon és Universitas Bajnokságon történő részvételét, valamint igyekszünk felkarolni az arra érdemes helyi, öntevékenyen és önszerveződő módon működő szakcsoportokat /röplabdázás, küzdősportok, önvédelmi sportok, testépítés, alakformálás/, továbbá lehetőségeinkhez mérten támogatunk olyan hallgatói nagyrendezvényeket, melyek céljaival maradéktalanul azonosulni tudunk (pl. Szarvasűzők egyetemi-főiskolai országos váltófutóverseny, Miskolci Egyetemi Sportnap). Úgy gondoljuk, hogy tevékenységünk során fel tudjuk hívni a figyelmet az egészséges életmód fontosságára, erősíteni tudjuk a sport vitathatatlanul fontos társadalmi szerepét, az általunk elért hallgatók körében pedig munkánknak pozitív személyiségformáló hatása is van.