Takács és Thornton extrája győzelmet ért!

Austin Thorton

Tizenhét pontos hátrányból tizenhat pontos győzelem!

Az első negyedben nem a három játékvezető, hanem egy negyedik Bíró állította megoldhatatlan feladat elé a komplett miskolci védelmet. Bíró Levente, a pécsiek villámgyors irányítója egymaga szerzett 14 pontot, ám a vendégek lassan eszmélve ugyan, de így is átvették a vezetést. Kihagyott triplájukra Dragasevic révén sikeres hazai távoli érkezett, így gyenge védelem melletti igazságos döntetlennel ért véget az első tíz perc (23-23).

Popadic gyors ötösére Takács még válaszolt, ezt követően előbb kilenc, később tizenegy pontra távolodott a továbbra is kiváló ritmusban játszó házigazda. Takács és Thornton szorgalmas pontjaival a nagyszünetre csak becsúszott tíz pont alá a csupán fellángolásokra képes miskolci csapat, de a több, mint félszáz kapott pont nem sok jóval kecsegtetett (52-43).

Kozák M. harmadjára begyömöszölt kosarával indult a folytatás, majd Bíró és Lippai iratkozott újra fel. A pécsiek 10-0-s rohamát követően sokan már farkast kiáltottak volna, de nem úgy a borsodi brigád tagjai. A 64-47-es részeredménnyel mit sem törődve helyezték szilárdabb, ha úgy tetszik a kellő alapokra a védekezésüket Béresék. Elképesztő csapatmunkával elképesztő szériát fogtak Takácsék, akik öt hárompontossal megspékelt 0-20-as etapjukkal meg sem álltak a fordításig (64-67). Még ennél is nagyobb lehetett volna a roham, ám kétszer is csak félig szerezte meg a labdát a Miskolc, és ezekből Bíró triplát, majd három büntetőt szerzett (73-76).

A roppant lendülettel játszó ás kiváló százalékkal dobó (35/21 pont, 61 %-os mezőnymutató) Takács újabb kilenc pontja után egyre nyugodtabb lett a MEAFC. Thornton hátsó stabilitását és 19 lepattanóját kihasználva a vendégek elől aztán gyönyörű labdajáratásokat követően négyszer is üresen találták Lippait. A nem mindennapi fordítás győzelmi tortáját ünnepélyes „habbal” zárta le a MEAFC. Élete első NB I-es mérkőzésén pályára lépett Ragályi Levente, a miskolciak 16 esztendős saját nevelésű játékosa is, akit – a két évvel ezelőtt szintén ezen a pályán bemutatkozó – Homoki köszöntött a csapat 100. pontjával (85-101).

Rossz ritmusú védekezését követően végül magára talált a miskolci gárda, és a második félidőben mutatott munkájával így megérdemelten győzte le a meglepetésre készülő hazaiakat.

Folytatás pénteken hazai pályán az MTK Törökbálint ellen.

PVSK-CARGATE – MEAFC-Miskolc 85-101 (23-23, 29-20, 

NB I/B Piros csoport, 10. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 30 néző.

Vezette: Horváth Alajos, Tóth Kálmán, Földesi Ádám.

Pécs: Bíró (28/6), Laufer (10), Kocsis (8), Dragasevic (14/3), Riskó (6). Csere: Popadic (9/6), Futó (4), Mándity (3/3), Erdei (3). Edző: Juhász Olivér.

MEAFC: Takács (35/21), Kozák M. (4), Kozák B. (5/3), Thornton (27/9), Béres (2). Csere: Lippai (16), Homoki (12), Sándor, Ragályi. Edző: Drahos Gábor.

Juhász Olivér (PVSK- Cargate): Az első félidőben volt egy elfogadható védekezésünk, egy extra egyéni teljesítményünk és egy megnyugtató vezetésünk. Aztán a harmadik negyed első két percében még rátettünk erre. De nem tudtunk élni a lehetőséggel. Elszalasztottuk a momentumot. A védekezésünk összeomlott, ami elvette a támadójátékunk ritmusát is. Nem nagyon találtuk egymást és a gyűrűt sem. Gratulálok a Miskolcnak, megérdemelten nyerték a mérkőzést.

Drahos Gábor (MEAFC-Miskolc): Talán a viszontagságos ideutazásunk miatt nehezebben ébredtünk, így a komplett első félidőben átjáróház volt a védelmünk. A folytatásban a fiúk felfogták, hogy ha győzni akarnak, akkor ahhoz sokkal komolyabb energiákra van szükség, így a második félidőben magabiztosan, percről percre meg tudtuk fordítani a mérkőzést. Gratulálok a csapatomnak és hasonlóan sikeres decemberi folytatást kívánok magunknak.