Harminc pontos Miskolci csapatsiker!

Kozák Márton (MEAFC)

Az MTK ellen egymást múlták felül a hazai játékosok, így megérdemelten győzött a MEAFC-Mikulás!

MEAFC-Miskolc-MTK-Elite Basket 102-72 (21-20, 27-18, 19-14, 35-20)

NB I/B Piros csoport 11. forduló, Miskolc, Körcsarnok, 400 néző.

Vezette: Gergely Csaba, Domán István, Drenyovszki Dániel.

MEAFC: Takács (15/9), Kozák M. (11), Sándor (2), Thornton (22/6), Béres (2). Csere: Homoki (25), Kozák B. (18/3), Lippai (5), Szőke Gá. (2), Szőke Ge., Ragályi, Pap. Edző: Drahos Gábor.

MTK: Jakab (10), Bognár (10/6), Szatmári (8), Nagy (6/6), Takács (17). Csere: Horváth (12/9), Czakó (3), Bagi (2), Harsányi (2), Tóth (1), Juhász (1), Farkas. Edző: Horváth Balázs.

Szép, de kihagyott dobásokkal záruló támadásokkal indította a Mikulás ünnepséggel egyebkötött találkozóját a házigazda. A masszív fővárosiak négy jó hárompontosuk révén alaposan ráijesztettek a miskolci közönségre, ám szépen beindult a MEAFC szekere is. Kozák M., Kozák B. majd Takács is remekül ziccerezett, sőt, két hazai tripla is a gyűrűben landolt. Hogy a negyed legvégére csupán egyetlen hazai egység maradt a vezetésből, az kettő, könnyen elkerülhető védelmi hibából adódott (21-20).

Homoki három pontjára újabb kék mezes hármas érkezett, majd Béres harmadik személyi hibája után Jakab büntetőkkel visszavette a vezetést (24-25).

A vendégek zónavédekezésre váltottak, amit Kozák B. nyolc, Takács pedig három ponttal villámgyorsan üdvözölt. Szatmári türelmesen, hét leütésből tolta be emberét és szerzett kosarat, a folytatásban az MTK pedig leginkább büntetőzésével tartotta a lépést (10/7 ebben a szakaszban) a sokkal több mozgással operáló miskolciakkal. Az utolsó percekben roppant mód felerősödött a hazaiak belső alakulata is. Lippai és a kiváló formában játszó Homoki együttes erővel és közel 10 pontjukkal kereken tízre növelték a MEAFC vezetését is (48-38).

120 másodperc gólcsendet követően Horváth hármasa landolt a hálóban, majd Homoki csempészett be egy középtávolit. Jakab faultos kosarára Thornton, majd Takács válaszolt, Béres pedig gólpasszal, jó védekezéssel és két büntetőjével segítette övéit. Egy vélhetőleg hibásan le nem jártnak ítélt támadóidő vendég kosarat eredményezett, ám Thornton gyors két találattal feledtette egyre hangosabban szurkoló népes miskolci közönségével a történteket (61-48). A negyed végén még egy hazai, gyűrűt érő dobást véltek gyűrűt nem érőnek, így hiába szerezte vissza a MEAFC a lepattanót, a labda elúszott (67-52).

Alacsony szerkezetre és csak betörés-kiosztásos játékra rendezkedett be a hátul emiatt zónát védekező fővárosi gárda, ám a házigazda nem engedett a lábmunkájából. Horváth ugyan bevert egy triplát, ám a folytatásban a 25 pontig jutó Homoki, és a 18 pontos Kozák B. ellen nem már volt ellenszer. A lepattanókból gyors támadásokat vezetett a MEAFC, így hat perccel a lefújás előtt Thornton büntetőivel már 20 ponttal tartott előrébb a hazai gárda (80-60). A folytatásban sem lassult a játék sebessége. A miskolciak szépen játszották át a vendégek letámadását, majd remekül járatták a labdát, így a Kozákok ellenállhatatlan betörései és belépései rendre pontokat értek. Kettő perccel a vége előtt újabb testvérpárt köszönthetett a Körcsarnok. Közülük az ifjabb, a 17 esztendős Szőke Gergő a mai napon mutatkozhatott be a felnőttek között. A meccs végére teljesen megfiatalodó MEAFC további sikerélményt, a hálás közönség pedig 100 dobott pontot akart, de nagyon. Kozák M. második ziccere meghozta a „mázsát” a publikumnak, és azzal együtt a „tálca süteményt” a társaknak, a vidám lelátó pedig hangosan bíztatta a Pap-Sándor-Szőke Gergő-Szőke Gábor-Ragályi alkotta, saját nevelésű MEAFC csapatát a lefújásig és még azon is túl (102-72).

Drahos Gábor (MEAFC-Miskolc): Nem tudom, hogy mit kell nyilatkozni harminc pontos győzelem és remek játék után, hiszen nincs benne sok tapasztalatom. Azonban szívből gratulálok játékosaimnak, mert hihetetlen elánnal és szívvel dolgoztak percről-percre a lefújás pillanatáig, Ez nagyon nagy érdem ám, ahogyan a 25 gólpasszunk, a közel 20-szal több lepattanónk is. A rengeteg nézőnk vastapsa is előremutató kell, hogy legyen. Hiszek benne, hogy ilyen intenzív és koncentrált munkával a tervezettnek megfelelő, sikeres decembert tudunk majd produkálni. 

Horváth Balázs (MTK-Elite Basket): 193 pontot kaptunk a hazai Honvéd elleni és a mai mérkőzésen. Azt hiszem, nem kell sokat gondolkozni azon, hogy min kell javítanunk egy újabb győzelem begyűjtéséhez. Gratulálok a Miskolcnak, öröm nézni, hogy ennyi fiatal játékos szereti ott a kosárlabdát és szurkolnak a felnőtt csapatnak.

A MEAFC-Miskolc legközelebbi mérkőzése Budapesten lesz jövő vasárnap a TF-Budapest ellen.

MEAFC-Miskolc-Mikulás (102) – (72) MTK Elite Basket