Magabiztosan nyert a Miskolci Egyetem kosárlabdacsapata.

Hiányos csapattal is sima győzelem!

Az első negyedben két gyors hármassal indított a vendég alakulat, ám Takácsék nem akartak sokáig izgulni. Ugyan a második féldő talán az iskolázott debreceniekről szólt, a Miskolc azonban egy ponttal azt a részt is megnyerte. A fordulást követően váltott a házigzada és fiatal játékosait is bőven forgatva a meccs végigerdményességben is  kidomborította a két csapat közti különbséget. 

Miskolci Egyetem – Debreceni Medikus SE 99-55 (24-13, 20-19, 26-10, 29-13)

Egyetemi Bajnokság, 9. forduló, Miskolc, Körcsarnok

Vezette: Takács Zoltán, Lónáth László.

MEAFC: Pap (7/3), Takács (19/9), Kozák B. (19/3), Szőke, Lippai (13). Csere: Asszú (20), Sándor (12/12), Ragályi (7). Edző: Drahos Gábor.

Debrecen: Velkey (8/6), Csirpák (6), Kovács (11/6), Veszprémy (5/3), Mlcoch (6). Csere: Nyiri (10/6), Cseh (6), Hegyi (3). Edző: Kovács István.

Drahos Gábor (Miskolci Egyetem): Nyitánynak nem volt rossz, de több pontatlanság is becsúszott az elején. Örömteli a 16 éves Ragályi 16 megszerzett lepattanója és Pap 10 gólpassza is a nekik szánt 25-27 perc alatt. Tudtunk több mindent gyakorloni, ezért mindenképp hasznos meccs volt. Köszönjük a vendégeknek a játékot.

Kovács István (DMSE): Elégedett vagyok a játékunkkal, legalább annyi a különbség a két csapat között, amennyit az eredmény mutat. Gratulálok a miskolciaknak és sok sikert nekik a továbbiakban!


Férfi MEFOB kosárlabda Tabella 9. forduló (2020.01.29.)

Negyedszerre is döntőzne a Miskolci Egyetem!

A Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság második köre következik.

A bajnoki bronzérmes Miskolci Egyetem csapata a Keleti csoport harmadik helyéről várhatja az alapszakasz folytatását. A veretlen TF-et a Nyíregyháza követi egy vereséggel, majd a borsodiak következnek kettővel, a Debrecennek pedig három botlás áll a neve mögött. A csapat vezetőjét, Drahos Gábort faggattuk a bajnoki folytatásról.

Megint ez a négy csapat kerül majd a rájátszásba és onnan a döntőbe?

Való igaz, tavaly így történt, hogy a Keleti kvartett játzotta a Final 4-t, ám idén is kiélezett a verseny. Gyakorlatilag mindkét oldalról az első 5-5 csapat közül bárki odakerülhet a rájátszásba.

Ahonnan a Kelet-Nyugat felállású párharcok győztesei bejutnak a végső döntőbe.

Igen, addig szinte csak arra kell ügyelni, hogy négyben legyen a gárda, majd arra a két mérkőzésre kell az egész évet feltenni. Erős minden ellenfél, gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy kivel kerülnek össze az első négy helyen végző csapatok a túloldalról. Nekünk az elsődleges célunk a rájátszás, majd hogy zsinórban negyedszerre is sikerrel vegyük a párharcot, és ott harcolhassunk a legszebb érmekért a legjobbak közt.

Bronz, arany, bronz volt az elmúlt három évben a Miskolci Egyetem „termése”.

Hatalmas eredménynek ítélem minden megszerzett érmünket, mert kis létszámmal, de komoly elszántsággal tudtunk sikereket elérni.

Idén alaposan megfiatalodott a keret, amely ettől függetlenül képes a feladatra?

A keret minden tagja bizonyította már, hogy ezen a szinten komoly tényezőként tudja segíteni a csapatot. Nyilvánvaló, hogy szükségünk van további fejlődésre is, ám ehhez az NB I-es bajnoki mérkőzések úgy gondolom, megfelelő táptalajt nyújtanak. A kulcs a forma és szellemiség átmentése, ha úgy tetszik állandósítása a bajnoki dimenziók között.

A sérült Galló Márk komoly potenciált jelentene a palánkok alatt. Kérdés, hogy be tud e kapcsolódni idén a munkába?

Roppant hosszú és kacifántos gyógyulási út végén jár Márk, akinek hasznosságához kétség nem férhet. A gárdánk erejét mutatja, hogy a bajnoki címünket is nélküle értük el. Meglátjuk, hogy az orvosi stemplit követően milyen mértékben és iramban tudja felvenni a munkát. Csak és kizárólag akkor fog tudni  visszatérni, amikor minden egészségügyi visszajelzése pozitív és élsportra alkalmas.

Hazai pályán indul kedden a második kör.

Igen, itthon fogadjuk a debrecenieket, ahova minden MEAFC szurkolót szeretettel várunk. Az biztos, hogy ugyanolyan lendületes és harcos a MEFOB csapatunk is, mint az NB I-es, hiszen – egyetemi klubról lévén szó – gyakorlatilag a két keret megegyezik.

Miskolci Egyetem kosárlabda csapata 2019/2020