Bajnokverés után, a 10. győzelem!

Bajnokverés a körcsarnokban!

Leghíresebb játékosai nélkül is komoly ellenfél volt a veretlenül érkező bajnok!

Az első negyedben kicsit ellépett a 27 gólpasszal záró házigazda, ám a sokkal szűkebb rotációval játszó vendégek igen szívósan és szépen játszottak. A második félidőpben már ismét 15 pont volt a felek között, ám a negyedik negyedben – nagyban köszönhetően a 7 eladott miskolci labdának – 64-62-nél a vezetést is átvette a veretlenül álló bajnokcsapat. Kozák Berci hibátlan triplái azonban megnyugtatták a kedélyeket és egyben megágyaztak az értékes miskolci sikernek.

Miskolci Egyetem – TFSE 81-74 (27-16, 16-21, 19-17, 19-20)

Egyetemi Bajnokság, Miskolc, Körcsarnok, 40 néző.

Vezette: Takács Zoltán, Lónáth László.

MEAFC: Takács (9/3), Kozák M. (15/6), Kozák B. (22/12), Asszú (8), Lippai (12). Csere: Orliczki (8), Molnár (6/6), Szőke (1), Sándor, Gadus, Pap. Edző: Drahos Gábor.

TFSE: Kovács M., Szabó (22/3), Félix (15), Király (21/6), Kelenföldi (12). Csere: Kovács B. (2), Schubert (2), Edző: Boros Zoltán.

Drahos Gábor (Miskolci Egyetem): Jó ellenfél játszott energikus kosárlabdát, ami sok gondot okozott, ám a lényeg, hogy megszereztük a győzelmet. A fiúknak is nagyon kellett már egy kis sikerélmény. Úgy dolgozunk a továbbiakban, hogy az ilyen történések erőt és önbizalmat adjanak a folytatáshoz a bajnokságok további részében is. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez és örülök, hogy Berci is végre rendesen beledobta a labdát a gyűrűbe.

Fiú MEFOB kosárlabda 2019-2020 – Miskolci Egyetem

Továbbra is a második helyen áll csapatunk a csoportban.

Elte-Beac – Miskolci Egyetem 53-80 (11-22, 9-243, 17-16, 16-19)

Egyetemi bajnokság, Budapest, Tüskecsarnok, 10 néző.

Vezette: Józsa András, Simon Kristóf.

Elte-Beac: Mokos (15/9), Gyurcsányi (15/9), Czimer (4/3), Jónás (4), Bartos (4). Csere: Gyapjas (6), Timár (3), Debreceni (2), Szeiler. Edző:

MEAFC: Takács (12/3), Kozák M. (10/3), Kozák B. (10), Asszú (4), Lippai (14). Csere: Sándor (9/9), Orliczki (9), Szőke (6/6), Molnár (4/3), Gadus (3), Pap (1). Edző: Drahos Gábor.

Drahos Gábor, vezetőedző: Gratulálok a csapatomnak az újabb sikerhez. Az elmúlt években ezen a pályán nem ment igazán nekünk a játék, ám ezek közül a nyögvenyelős győzelmek közül talán ez a mai volt még a legjobb. Maga a kapott pontszám szerint nem rossz, ám legalább négy triplát minden gond nélkül elkerülhettünk volna, ez pedig szerintem bosszantó, mert négy tripla négy fontost mérkőzést is eldönthet.

Férfi MEFOB kosárlabda Tabella 12. forduló (2020.02.20)