Kiss Csaba kiemelkedően teljesített!

Kiss Csaba a Miskolci Egyetem hallgatója kiemelkedően teljesített augusztus 27-én az Atlétika MEFOB-on Székesfehérváron!

21 egyetem 113 sportolójával mérte össze tudását hallgatónk, aki erős mezőnyben, 100 méteren 10:87-es időeredményével (mindössze 1 századdal maradt el egyéni legjobbjától) is kényelmesen győzött. Eredményeivel tovább öregbíti a Miskolci Egyetem és az Atlétikai Centrum hírnevét. Ezért és a mögötte álló sikerek kapcsán beszélgettünk vele.

Először is szívből gratulálunk a mostani és eddigi sikereidhez és kívánjuk, hogy a jövőben is hasonló, vagy még nagyobb eredményeket érj el! Szeretnénk többet megtudni Rólad és, hogy milyen úton jutottál el idáig, így rögtön bele is vágnék: Mióta, milyen szakon tanulsz a Miskolci Egyetemen és miért ezt választottad?

2015 óta Anglisztika szakon tanulok , és már gimiben érdekelt a nyelv, azért jöttem ide majd szeretném hasznosítani az angolt a sportban is, esetleg sport menedzserként.

Nagyon jól hangzik, hogy a sport mellett tanulmányaidban is megtaláltad azt, amivel szeretsz/szeretnél foglalkozni. Mindig is az atlétikával foglalkoztál vagy más sportágakat is kipróbáltál már?

Régebben úsztam is néhány évig, de 2009-ben kezdtem atletizálni, mert mindig is örökmozgó gyerek voltam. 

Akkor mondhatjuk, hogy hosszú út áll már mögötted, hiszen gyerekkorod óta elkísér a mozgás és viszonylag hamar megtaláltad a saját sportágadat. Könnyű vagy nehéz volt az egyetemi tanulmányaid mellett a versenysportot folytatni? Az egyetem mennyire támogatott ebben?

Egyrészt, meg kellett szokni hogy nem mindig értem oda időben az edzésekre,  kicsit nehezebb talán összeegyeztetni, mint a gimiben. Úgy érzem, az egyetem támogat ebben, gondolok itt a tanárok megértő hozzáállására,  az egyéni tanrend engedélyezésére, hogy minél kevesebb edzésről hiányozzak.   A fedettpályás atlétika pályát, illetve a futópályát is korlátlanul használhattam szinte bármikor, ami főleg a téli felkészülésben nagy segítség.

Mik a céljaid a jövőre nézve? Nagyobb versenyek vannak kilátásban, ha jól számolom lassan tanulmányaid végére érsz, tervezel továbbtanulni?

Idén lett volna Európa Bajnokság, amire szerettem volna megfutni a szintet, de a vírushelyzet miatt erre sajnos csak 2021-ben lesz lehetőségem. Jövőre mindenképp szeretnek egyéni csúcsot futni, mind 100, mind 200 méteren, de a fő cél az EB szint elérése lenne. Továbbtanulás terén is sport jellegű, sporttal foglalkozó szakon gondolkozok.

Van esetleg valami jó tanácsod az éppen jelentkezés előtt álló, vagy első éves hallgatók számára, akik érdeklődnek a versenysport iránt?

Ha eddig sportoltak, akkor mindenképp folytassák, mert szerintem az egyetem minden más sportolási lehetőséget biztosit, nem csak az atléták számára. Például van uszoda, tornaterem, teniszpálya stb., szóval a feltételek adottak. Semmiképp ne adják fel az álmaikat akkor sem, ha nem könnyű a tanulást meg a sportot összeegyeztetni, mert amikor országos aranyat akasztanak a nyakadba az minden érzést felülmúl!

Köszönjük szépen a válaszokat reméljük, hogy hamarosan ismét beszélhetünk egy újabb sikered kapcsán, és további céljaidról kérdezhetünk! Még egyszer gratulálunk az eddigi eredményeidhez és sok sikert kívánunk!