UNI-GYM ERŐEMELŐ VERSENY BESZÁMOLÓ

Sikeresen lezajlott az UNI-GYM-ben megrendezett erőemelő verseny!

A férfiak 3 versenyszámban mérhették össze tudásukat: guggolásban, fekvenyomásban és felhúzásban.

A versenyzőknek a saját testsúlyuknak megfelelő súllyal kellett a lehető legtöbb ismétlésszámot teljesíteniük.

Férfi kategória helyezettjei

A guggolás nagyon szoros csatát hozott, melyből végül Budai Kristóf került ki győztesen, 52 ismétlésszámmal. Szorosan mögötte következett Kunsági Soma 50 ismétléssel, míg a harmadik helyet Süveges Huba szerezte meg, 22 ismétléssel.

Fekvenyomásban az első három helyezettet mindössze 3 ismétlés választotta el egymástól. A nagy versenyben végül Süveges Huba végzett az első helyen 22, Budai Kristóf a második helyet szerezte meg 21, míg a harmadik helyen Pető Ádám végzett 20 ismétléssel.

A felhúzás versenyszámában szintén Budai Kristóf győzedelmeskedett, 30 ismétlésszámmal szerezte meg az első helyet. Őt követte Kunsági Soma 20-al, míg a dobogó legalsó fokára Horváth Ádám állhatott fel, aki 15 ismétlést hajtott végre.


Női kategória helyezettjei

A nőknél szintén 3 versenyszám került megrendezésre, úgy mint guggolás, plank-tartás, és cardio sprint.

Guggolásban a lányoknak testsúly -30 kilóval kellett végrehajtani a gyakorlatot, plank-tartásban azt díjaztuk, aki a legtovább bírta ezt a testhelyzetet tartani, míg cardio-sprintben futópadon kellett 10 perc alatt a lehető leghosszabb távot teljesíteni.

A Plank-tartás eredményei mellett nem mehetünk el szó nélkül, hiszen elképesztő volt a lányok teljesítménye és több, mint 4 percig tartották fegyelmezetten ugyanazt a pozíciót.

A Női versenyszámok kevésbé voltak népszerűek a lányok számára, így minden induló díjazásban részesült.
Mindhárom versenyszámban Szoboszlai Krisztina szerezte meg az első helyet, őt követte Szathmáry-Király Emma, míg a harmadik helyet Nánai Lillának sikerült begyűjtenie, mindhárom alkalommal.

Gratulálunk minden versenyzőnek és köszönjük a részvételt, reméljük jól éreztétek magatokat!


Kövessétek a Miskolci Egyetemi Sport facebook oldalát és honlapját, mert a jövőben is várhatóak hasonló versenyek, rendezvények!

Tekintsd meg az esemény galériáját: