XXII. Miskolci Egyetemi Sportnap Eredmények // University of Miskolc Sports Day Results


Ez úton szeretnénk megköszönni a részvételt és az együttműködést minden hallgatónak, oktatónak és dolgozónak, akik részt vettek az idei Miskolci Egyetemi Sportnapon. Rengeteg munkát fektettünk a szervezésbe, és az extrém akadálypályával igyekeztünk valami újdonsággal szolgálni nektek. A visszajelzések alapján nagyon jól sikerült, hiszen összesen több, mint 200-an küzdöttetek meg az akadályokkal. A rengeteg pozitív visszajelzés, és az örömteli arcok mindig megerősítenek minket abban, hogy a befektetett munka megtérül, és egyúttal emlékeztetnek a sport fontosságára és közösségformáló erejére.

Reméljük jól éreztétek magatokat, találkozunk jövőre!

A Sportnapon készült képek az alábbi linken tekinthetők meg:

https://drive.google.com/drive/folders/16Z9Xt_fZx8_BzYAzdCKt9J8tVKohGM6-?usp=sharing

A díjazottaknak gratulálunk! A versenyszámok helyezettjeit lentebb találjátok. Azok a versenyzők, akik valamilyen oknál fogva nem vették át a nyereményüket, megtehetik a Körcsarnok 3-as irodában.

A GÉIK csapata nyerte idén a Karok közötti Vetélkedőt

Karok közötti vetélkedő

I. helyezett: GÉIK
II. helyezett: GTK
III. helyezett: MFK
IV. helyezett: ETK
V. helyezett: ÁJK
VI. helyezett: BTK
VII. helyezett: BBZK
VIII. helyezett: AVK

több, mint 40 csapat nevezett a főzőversenyben

Főzés

Szabadon választott kategória
I. helyezett: Egészségtudományi Kar
II. helyezett: Görög Tűz
III. helyezett: Ezek Vagyunk Mi

Külőndíjban részesült a LECSÓ csapata

Gulyás kategória
I. helyezett: Vakparasztok
II. helyezett: IOK
III. helyezett: A Tanulmányok Gurui

Csocsó

I. helyezett: Czímer Bence / Pető Andor
II. helyezett: Joó Dominik / Keszericze Bálint
III. helyezett: Sindely Richárd / Ludván Bálint

Darts

I. helyezett: Berecz Armand
II. helyezett: Kövér Norbert
III. helyezett: Németh Sándor

Sakk

I. helyezett: Vodila Martin Botond
II. helyezett: Pribelszky Bence
III. helyezett: Szilvási Marcell

Tenisz

egyéni kategória
I. helyezett: Tarsoly Bence
II. helyezett: Kéméndi Dániel
III. helyezett: Szabó Dominik

így örült az 50.000 Ft Sports Direct ajándékutalványnak a nyertes…

Tájfutás

egyéni kategória
I. helyezett: Bokros István
II. helyezett: dr. Lubinszki Mária
III. helyezett: Bene Szilárd

páros kategória
I. helyezett: Bertóti Diána / Szamosi Attila
II. helyezett: Kovács Boglárka / Farka Réka
III. helyezett: Kiss Boglárka Veronika / Orosz Eszter

Asztalitenisz

egyéni kategória
I. helyezett: Gál László
II. helyezett: Harik Ferenc
III. helyezett: Yasir Khan

páros kategória
I. helyezett: Yasir Khan / Bundzik Lénárt
II. helyezett: Juhász Patrik / Lengyel Dániel
III. helyezett: Gál László / Gönczi Mátyás

Tollaslabda

páros kategória
I helyezett: Bazsa Brigitta / Árvai Enikő
II. helyezett: Mármarosi Lilla / Szatmári Anna
III. helyezett: Tóth Jázmin / Juhász Anna

Strandröplabda

férfi, vegyes páros kategória
I. helyezett: Lőrincz Ákos / Rácz Bálint
II. helyezett: Kormos Balázs / Kormos Gergely
III.

Extrém felfújható akadálypálya

hallgatói, férfi kategória
I. helyezett: Kapusi Zoltán
II. helyezett: Juhász Patrik
III. helyezett: Fülöp Botond

hallgatói, női kategória
I. helyezett: Udvari Orsolya
II. helyezett: Tóth Antónia
III. helyezett: Csákány Rebeka

Kispályás Labdarúgás

I. helyezett: JOGaBonító
II. helyezett: The International
III. helyezett: GÉIK-HÖK

Köszönjük, hogy velünk tartottatok!
Reméljük jól éreztétek magatokat!
Jövőre újra találkozunk!