A Zsófia-kilátóhoz túráztak

A Bükk-hegység nemrégiben felújított nevezetessége, a Zsófia-kilátó volt a célja annak a november 26-án, szombaton, a Miskolci Egyetem Sportirodája által megszervezett túrának, melyet a résztvevők – plusz vállalásként – szemétszedéssel és kutyasétáltatással egészítettek ki.

A túra a MEAFC által megpályázott túrasorozat harmadik, utolsó állomása volt. November 26-án, 9:00 órakor a Majális-parki buszvégállomásnál találkozott a Miskolci Egyetem hallgatóiból, oktatóiból és családtagokból verbuválódott 15 fős csoport. A résztvevők, mintegy bemelegítésként – a Királyasztalon, a szabadtéri kondiparktól módszeresen haladva,  a Vadaspark bejáratáig átfésülték a terepet és több zsák szemetet gyűjtöttek össze.

A Baranyai Zsolt Viktor vezette túra résztvevői ezt követően kezdték meg a 13,5 km-es, 466 méter szintemelkedéssel, néhol sárral nehezített gyaloglást, melynek során érintették a Keskeny-lyuk rétet, a Lencsés-nyerget, a Dolka-gerincet, majd elérték a nemrégiben felújított Zsófia-kilátót, ahol a tiszta időben gyönyörű kilátás tárult eléjük a völgybe, a Hámori-tóval és a Lillafüredi Palotaszállóval. A Zsófia-kilátónál tartott pihenő közben mindenkinek jól esett a kakaós csigát, pogácsát és üdítőt tartalmazó frissítő. A visszafelé vezető úton, kis kitérővel megtekintették a Szeleta-barlangot, majd a Csanyik-völgyet elhagyva érkeztek vissza az indulási helyre, a Majális-parkba.

Az erdő megtisztítását célzó szemétszedés mellett, szintén újdonságot jelentett a programban, hogy – a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) közreműködésével – két menhelyi kutyát sétáltattak a túra teljes szakaszán keresztül. Néha akadtak nehézségek, mert a két derék eb annyira örült a természetnek, a hosszú kilométereken keresztüli pórázon loholásnak, hogy a sáros talajon alig lehetett visszafogni őket. A folytatásra érdemes kezdeményezés elnyerte a túrázók tetszését, majdnem mindenki vállalt egy-egy szakaszt a sétáltatásból.

A túrán készített természet-fotók legjobbjait ezúttal is díjazzák. A pályázatra szánt képeket december 5-én, 12:00 óráig kell beküldeni a sportiroda@uni-miskolc.hu e-mail címre. Eredményhirdetés ugyanazon a napon, 16:00 órakor lesz. A legjobb alkotásokat, az első három helyezettet 15.000-10.000-5.000 forintos Decathlon-ajándékutalvánnyal díjazzák. 

A Miskolci Egyetem Sportirodája a jövőben tervezi a túrasorozat folytatását, ezért érdemes lesz továbbra is figyelemmel kísérni az erről szóló híradásokat.