Súlyemelő MEFOB 2024 – 2. hely!

Április 27-én Budapesten került megrendezésre az idei Súlyemelő MEFOB, ahol a Miskolci Egyetem képviseletében Pelyhe Zsolt mérettette meg magát.

A versenynek a Műegyetem adott otthont, ahol 17 női és 15 férfi versenyző indult. Zsolt beszámolója alapján nagyszerű volt a hangulat, az ország különböző részeiről jöttek össze a résztvevők. Mindenki rendkívül lelkes volt, sokat beszélgettek is egymással. Ennél a versenynél fontos, hogy nem kimondottan az eredmény számít, hanem a sport öröme és a közösség.

“A 102kg-os súlycsoportban ketten voltunk és így volt ez néhány más súlycsoportban is, én a második lettem, aminek nagyon örülök. 75 kg-ot szakítottam és 95 kg-ot löktem.” – mondta el Zsolt.

Zsolt huszonéves korában amatőr súlyemelő volt Budapesten, junior kategóriában (19-20 éves korcsoport) még országos bajnokságot is nyert, akkoriban 115 kg-mal szakításban és 135 kg-mal lökésben. Amikor a Veszprémi Egyetemen (Pannon Egyetem) idegenforgalmi közgazdász oklevelet szerezett, azzal egyidejűleg a versenyzést is befejezte. Azonban passzívan sosem hagyta abba a sportot, heti két alkalmat mindig rászánt, ezzel formában is tudta magát tartani. Aztán jónéhány év után döntöttúgy, hogy folytatja egy MBA angol nyelvű mesterképzéssel levelező tagozaton itt Miskolcon. Kedvet kapott újra a versenyzéshez is és heti kétszer elkezdtett készülni.

“A gyakorlatok mögött komoly technikai tudás áll, ha valaki azt nem ismeri, könnyen megsérülhet, így a felkészülésnél ezt figyelembe kell venni. Inkább kisebb súllyal történjen az edzés, de jó technikával. Ez a sport amúgy alapja a mai közismert Crossfitnek is, így ajánlom fiúknak, lányoknak egyaránt. Azt is javaslom Nektek, hogy soha ne hagyjátok abba a sportot, az kitartást, tartást, erőt fog adni bármiben az életben!”

Köszönjük az értékes gondolatokat, gratulálunk és további szép sikereket kívánunk!